2014. november 4., kedd

Próba - amelyben megmutatkozik, hogy az ember szilárd-e Istenhez való viszonyában



A próbák szüksége (I.)

Az Úr, a te Istened próbált meg téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben. 
(5 Mózes 8, 2)

„Az Isten senkit sem kísért" - mondja Jakab apostol. Ellentmondása ez a fenti Igének? Semmi esetre sem! A kísértésnek kettős értelme van a Szentírásban. Jelentheti ez a szó a gonosz, bűnös csábítást, de jelölheti a próbát is, amelyben megmutatkozik, hogy az ember szilárd-e Istenhez való viszonyában vagy sem. Isten soha nem vet a lélekbe gonosz szikrát; ilyen értelemben nem kísért meg soha senkit. De küld mindenféle próbát, hogy az övéi megtisztuljanak és kipróbált voltuk nyilvánvaló legyen.

A próbák által nyilvánvaló lesz a világ rejtett szeretete és az önszeretet, a titkos bűnökre való hajlam. Azért akarja ezt az Úr, hogy így ezek a dolgok mély bűnbánatban oldódjanak ki belőlünk és a szívünk megtisztuljon. A szmirnai keresztyénekre tíz napig tartó nyomorúságot küldött, hogy „kipróbálja" őket (Jel 2, 10). Isten az ilyen kísértésekre még a Sátánt is felhasználja, mint ezt Jób könyvéből látjuk. Az apostolok is belekerültek a Sátán rostájába: a Sátán „kikérte" őket. Az ördög kétségbe von mindent, ami jó; nem hitt az apostolok hűségében és hitük valódiságában sem. Azt várta, hogy a rostálásnál majd mindenestől kihullanak, mint a polyva. Péter szégyenült meg legmélyebben, aki előzőleg a legjobban bízott magában, de még ő sem hullott ki teljesen. Kitűnt, hogy még sok a polyva benne, de mégsem volt mindenestül az.

Isten azt akarja, hogy a rejtett hiba nyilvánvaló legyen. Nem akarja, hogy a hűtlen hívők elvesszenek, ezért felrázza őket. A Sátán el akarja pusztítani az igazat. Nem Isten ingerel a gonosz kívánságra, ezt a kísértő teszi. Isten soha nem állít csapdákat, nem ébreszt bűnös vágyat és nem szítja fel a gőgöt. Sokan Istenre hárítják bukásuk okát, mintha Ő hozta volna őket abba a helyzetbe.Ez nagy tévedés! Az igazság az, hogy én a magam bűne miatt buktam el.

A próbákban derül ki, mi van a szívben. Az apostolokban még sok volt az emberfélelem és kishitűség. Izrael népében a különféle próbák alatt - a pusztai vándorlás közben - még sok elégedetlenség, zúgolódás és engedetlenség volt. Isten tudja, mennyi salak, tisztátalanság rejlik még bennünk. Ezt akarja Ő nyilvánvalóvá tenni, hogy ezáltal mindig újabb bűnbánatra és megalázkodásra késztessen.




A próbák szüksége (II.)

Az Úr, a ti Istenetek kísért meg titeket, hogy megtudja, szeretitek-e Őt teljes szívetekből és teljes lelketekből. 
(5 Mózes 13, 3)

Ezért állít bele minket Isten a gonosz világba, amely nem akar róla tudni és a mulandóban, a hiábavalóban keresi örömét, javait és tisztességét. Ha Isten gyermekei mindig csak egymással érintkeznek, csak egymást hordozzák és segítik, könnyen túlértékelik magukat és a valódi szeretetet összetévesztik a szeretet érzésével. Ha azután kikerülnek a rideg világba, úgy járnak, mint az üvegházi növények a zord levegőn: lecsüggesztik fejüket.

Ha igazságtalanság vesz körül, ki kell tűnjön, hogy az istenfélelem erősebb bennünk minden másnál. Némelykor még azok is, akik Isten gyermekei közé számítják magukat, meg vannak mételyezve a kapzsisággal. Ha mindenki uzsoraárat kér, ők sem elégednek meg kevesebbel. Milyen sok fiatal lelket elsodort már Jézus és az Atya szeretetétől a világ öröme, a mindenáron való férjhezmenés vagy nősülés vágya, és sok más, ami a szemet és fület gyönyörködteti. Beigazolódott, hogy nem szerették az Urat teljes szívből és teljes lélekből. Démás nem állta ki a próbát, pedig szoros kapcsolatban volt Pállal. Amikor az apostol sorsában veszélyes fordulat állt be, elhagyta őt, újra megszerette a világot. Sámuel is kiállta a próbát. Éli istentelen és kicsapongó fiai mellett is szilárdan ragaszkodott az Úrhoz és nem hajlott el sem emberfélelemből, sem hamis tapintatból az engedelmesség útjától.

Különösen veszteségben és nyomorúságokban mutatkozik meg, milyen erős az Úr iránt való szeretetünk. Isten gyermekeinek úgy kell megtisztulniok, mint az aranynak a tűzben. Ki kell tűnjön, hogy Istenhez, vagy ajándékaihoz ragaszkodnak-e jobban? Az igazi szeretet így szól: Ha az Úr az enyém, nem érdekel engem semmi, sem égen, sem földön. „Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, ó Isten, mindőrökké" (Zsolt 73, 26). - Aki súlyos veszteségek, kemény csapások és csalódások súlya alatt megkeseredik és titokban vagy hangosan zúgolódik Isten ellen, az azt bizonyítja, hogy még nem áll helyes viszonyban Istennel és szíve inkább emberekhez és dolgokhoz ragaszkodik, mint őhozzá. Csak ha megtörjük magunkban ezt a teremtmény-szeretetet, jutunk előbbre s válik tisztábbá és teljesebbé szeretetünk.




Erőnkhöz mért próbák

Csak emberi kísértés esett rajtatok; de hû az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sõt a kísértéssel együtt a menekvést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.
(1 Kor 10, 13)

Emberi kísértés az, ami nem haladja túl az ember erejét. Senki nem mondhatja: „El kellett buknom, a kísértés túl nagy volt; nem tehettem mást, engedtem neki; meghaladta ellenálló képességemet." Isten megadja a kimenetelt a kísértésbõl úgy, hogy kibírjuk. Nehéz próbákat küld, ezekre néha elvetemült embereket is felhasznál, sõt magát a gonoszt is, de a mértéket és a határt Õ szabja meg. Nem engedi, hogy a kísértés a végtelenségig tartson. Nem engedi, hogy megrekedjünk és elvesszünk a kísértésben, mert Õ hû. Õ hívott ki és fogadott el, ezért nem ejt el minket többé. Drága ígéreteket adott nekünk és hû marad szavához. „Ha vízen mégy át, én veled  vagyok és ha folyókon, azok el nem borítanak; ha tûzben jársz, nem égsz meg és a láng meg nem perzsel téged." - „Ne félj, mert én veled vagyok!"

Ha a kísértésbõl szomorú bukás lesz, ez kizárólag a mi számlánkat terheli. „Aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék!" Elbizakodottság, önbizalom, magabiztosság, hamis bizonyosság bukásra vezet. Aki tehetetlenségének a tudatában van és egészen a kegyelemre hagyatkozik, Jézusba kapaszkodik és Isten nagy ígéreteire támaszkodik, az nem esik el. Aki a jó napokban hû Jézushoz, azt Õ nem hagyja elveszni a „gonosz" napon (Jel 3, 10). A fiatal hívõk vállaira nem helyez elhordozhatatlan, az érettkorúaknak való terhet. A hit ereje szerint nõ a próba mértéke. A kezdõkkel lassú léptekkel halad, azután nõ a tempó. Gyakran egyik próba a másikat éri, de mindig jön közbe szünet is.

Még soha senki nem állt ki olyan kísértést, mint az Embernek Fia. Negyven nap és negyven éjjel kísértette Õt a Sátán. Emberfeletti volt az és a teljes kimerültségig tartott. De azután megnyílt az ég és angyalok szolgáltak neki. Utoljára jött a legnehezebb próba: a kereszten való szenvedés. Nemcsak a teste gyötrõdött és szenvedett a szomjúságtól, hanem lelke is az Istentõl való elhagyatottság kimondhatatlan fájdalmától. De minden percnyi pontossággal elõ volt készítve, és amikor elvégeztetett a munka, jött a szabadulás pillanata. Isten egy perccel sem hagyja tovább gyermekeit a tüzes kemencében, mint szükséges.




Erőnkhöz mérten

Gondolkodom, hogy ezt megérthessem, de nehéz dolog ez szemeimben. Mígnem
bementem az Isten szent helyébe és megértettem azoknak sorsát.
(Zsoltár 73, 16-17)

Vigasztaló, hogy a Biblia hívõ embereit nemcsak hitük erejében, hanem nehéz óráikban is láthatjuk. Aszáfnak a súlyos külsõ élmények kísértéssé váltak. Szenvedés szenvedésre, fenyítés fenyítésre következett. Minden reggel újra kezdõdött számára a nyomorúság. Embereket látott maga körül, akik nem törõdtek Istennel, mégis jól ment soruk. Minden tervüket véghezvitték, gõgösségük nem ismert határt. Nagyszájúak és nagyhangúak voltak. A tömeg elismerte és követte õket, Aszáf pedig magányosan, megvetetten, félreállítva, naponként zaklatások közt élt. Itt már nem látott világosan. Isten szeretetében és igazságosságában való kínzó kételkedés lepte meg. Gondolkozott, töprengett, de értelmével nem jutott célhoz és majdnem megingott.

Valóban, Isten vezetései néha nagyon rejtettek és érthetetlenek. De hát meg kell nekünk értenünk mindjárt azokat? Tersteegen azt írja: „Minél inkább felülrõl valók a vezetések, annál kevésbé tudjuk õket felfogni." Megütközzünk akkor? Vagy jobban akarjuk tudni Istennél, mi a jó? Aszáf beismeri: „Hogyha keseregne szívem és háborognának veséim, akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad" (Zsolt 73, 21-22).
Mi hozta létre benne a nagy fordulatot? Az, hogy bement Isten szent helyébe.
Gyümölcstelen tépelõdések helyett imádkozva közeledett Istenhez, akivel kapcsolatban kétségek támadtak benne. Lábaihoz borult. Nem engedte Õt el, bár Isten látszólag tudni sem akart róla. Most megvilágosodott és a mélybõl a magasságba jutott. Szégyellte, hogy kételkedett az Úr szeretetében, akinek neve irgalom és hûség. Aszáf a gyötrelem éjszakájából a hit világos magaslataira emelkedett. Mégha elepedne is teste és lelke, ha mindent elveszítene, ami az életet széppé és kívánatossá teszi, még akkor is csak Isten az õ szívének vigasztalása és osztályrésze.

Ha kétségek viharzanak át szívünkön, menjünk be mi is Isten szent helyébe, az imádság szentélyébe,ahol mi beszélünk Õvele.Minél inkább úgy látszik, mintha Isten eltûnne, annál inkább közeledjünk hozzá, megalázkodva, bûnbánattal kétségeink és gonosz gondolataink miatt. Akkor megvigasztalódunk és új emberként jövünk ki a szentélybõl, mint egykor Aszáf.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből




Mennyei Édesatyám! 
Hadd tegyek bizonyságot amellett, hogy teljes szívemből, teljes lelkemből, elmémből és teljes testemből Téged választalak! Te vagy számomra a fontos és nem a Te ajándékaid.
Nem dolgokhoz akarok ragaszkodni, hanem kizárólag Tehozzád Uram! És köszönöm a megerősítésedet, hogy a Te célod nem lehet kárhoztatás, hiszen ha kárhoztatva érzem magam, akkor eltűnik Jézus kereszthalálának minden gyümölcse, minden eredménye.
Egyszerűen, Istenem, állok elébe a próbáknak. Tudom, hogy Te tudod, hogy mi van a szívemben, de nekem is meg kell tudni. Én hozzád ragaszkodom, hozzád akarok ragaszkodni és segíts meg, amikor kísértésbe esek, segíts meg, amikor a zúgolódás bűnébe akarok esni, hogy az ne történjen meg. Hadd legyen bennem mély alázat és elfogadás mindennel szemben, ami megtörténik az életemben. Hadd tudjak csak Tehozzád ragaszkodni és elvetni minden dolgot és mindent, ami nem Te vagy, minden olyan körülményt is, amelyet a Te áldásodnak nevezünk. Téged akarlak Édesatyám ismerni és nem az áldásaidat birtokolni.
Segíts, hogy csak Tehozzád ragaszkodjak tiszta szívemből! Szeretlek Uram és köszönöm ezt a megerősítést! Köszönöm Istenem! Jó Veled lenni és nagyon-nagyon sokat számít nekem, hogy Hozzád tartozónak vallhatom magam és hogy az a tisztesség ért Uram, hogy a Te családodba tartozhatok. Hogy abban a végtelen jótéteményben van osztályrészem, hogy a gyerekeket így nevelhetem. Szeretlek Uram! Te vagy a mindenem és kérlek, segíts nekem, hogy amikor a körülmények esetleg javulnak, akkor is Te légy a mindenem és soha semmi ne engedje meg nekem a Tőled való eltávolodást. Ne csak szenvedésben keressem a Te kezedet, óvó szárnyaidat, hanem majd esetleg jólétben, gondtalanságban is. Úgy gondolom Uram, nagyobb kísértés, nagyobb próba a jólét és gazdagság, a gondtalanság. Égetőbb az a tűz, amely a jólétben próbál meg és akarja megmutatni, hogy igazi-e a hozzád való ragaszkodás a szívben.
Szeretlek Istenem!
A Názáreti Jézus Krisztus nevében: Ámen!
Szerető és ragaszkodó kislányod




  Zsolt 50:1 [Ászáf zsoltára.] Az Istenek Istene, az ÚR szól, és hívja a földet napkelettől napnyugatig.
2 A tökéletes szépségű Sionról ragyog föl az Isten.
3 Eljön a mi Istenünk, és nem hallgat, emésztő tűz van előtte, és erős forgószél körülötte.
4 Hívja az egeket odafenn és a földet, hogy megítélje népét.
5 Gyűljetek elém, kegyeseim, akik áldozattal kötöttetek szövetséget velem!
6 Az egek hirdetik igazságát, mert Isten a bíró. [Szela]
7 Halld, népem, hadd szóljak! Izráel, hadd tegyek bizonyságot ellened! Isten vagyok én, a te Istened.
8 Nem feddlek meg véresáldozataidért, sem szüntelen előttem lévő égőáldozataidért.
9 De nem fogadhatok el bikát a te házadból vagy bakokat a te aklaidból,
10 mert enyém az erdő minden vadja, az ezernyi hegy minden állata.
11 Ismerem a hegyek minden szárnyasát, és minden az enyém, ami mozog a földön.
12 Ha megéhezném, nem mondanám meg neked, mert enyém e világ és ami azt betölti.
13 Vajon a bikák húsát eszem-e, és a bakok vérét iszom-e?
14 Hálával áldozzál Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat!
15 Hívj segítségül engem a nyomorúság idején: én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem.
16 A gonosznak pedig azt mondja Isten: Hogy mersz beszélni rendeléseimről, és szádra venni szövetségemet?
17 Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted beszédemet!
18 Ha tolvajt látsz, mellé szegődsz, és paráznákkal közösködsz.
19 Szádat gonoszságra tátod, és nyelved csalárdságot sző.
20 Leülsz, és testvéred ellen beszélsz, anyád fiát is szidod.
21 Ezeket teszed, és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddlek téged, és eléd sorolom mindezeket.
22 Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül.
23 Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki figyel az útra, annak mutatom meg Isten szabadítását.



  Zsolt 73:1 [Ászáf zsoltára.] Bizony, Isten jó Izráelhez, azokhoz, akik tiszta szívűek.
2 De az én lábam már-már megbotlott, és lépteim kis híján megtántorodtak.
3 Mert irigykedtem a kevélyekre, amikor láttam a gonoszok jó előmenetelét.
4 Mert halálukig nincsenek kínjaik, és kitart az erejük.
5 Nincs részük a halandók nyomorúságában, és nem ostorozzák őket, mint más embereket.
6 Ezért kevélység a nyakuk ékessége, ruha gyanánt erőszak borítja őket.
7 A kövérségtől kidülled a szemük, elméjük gondolatai csaponganak.
8 Gúnyolódnak, gonoszul szólnak, fennhéjázva elnyomást emlegetnek.
9 Az ég ellen is föltátják szájukat, és nyelvüket körbejáratják a földön.
10 Ezért fordul feléjük a nép, és mint a vizet, mohón isszák szavukat.
11 Azt mondják: Honnan tudná ezt Isten,lehet-e tudomása erről a Magasságosnak?
12 Íme, ezek a gonoszok! Örökös biztonságban vagyont gyűjtenek.
13 Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és hiába mostam ártatlanságban a kezemet.
14 Mert nyomorúság ért minden napon, és ostorozás minden reggel!
15 Ha azt mondtam volna: „Én is így beszélek”, íme, fiaid nemzedékét árultam volna el.
16 Gondolkodtam ezen, hogy megérthessem, de túl nehéznek tűnt ez a szememben,
17 míg be nem mentem az Isten szent helyére, és akkor megértettem sorsukat.
18 Bizony síkos földre helyezted, pusztulásra vetetted őket.
19 Mind elpusztulnak egy szempillantás alatt! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.
20 Ha fölkelsz, Uram, úgy veted el őket, mint az álomképet ébredés után.
21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim,
22 akkor olyan balga és tudatlan volnék előtted, mint az oktalan állat.
23 De én mindig veled vagyok, te fogod jobb kezemet.
24 Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután befogadsz a dicsőségbe.
25 Kicsodám van az egekben? Rajtad kívül másban nem gyönyörködöm e földön!
26 Ha elfogyatkozik is testem és szívem, szívem kősziklája és az én örökségem te vagy, Istenem, mindörökké!
27 Mert íme, elvesznek, akik eltávoznak tőled, mind kiirtod azokat, akik elhajolnak tőled.
28 De nekem oly igen jó Isten közelsége! Az ÚR Istent tartom menedékemnek, ezért hirdetem minden cselekedetedet.



  Zsolt 74:1 [Ászáf tanítása.] Miért vetettél el teljesen, Istenem? Miért füstölög haragod legelőd juhai ellen?
2 Emlékezzél meg gyülekezetedről, amelyet régen szereztél, és örökséged törzséről, amelyet megváltottál a Sion hegyéről, amelyen lakoztál!
3 Fordítsd lépteidet oda, ahol régóta romok vannak: mindent tönkretett az ellenség szent helyeden!
4 Támadóid a gyülekezésed helyén ordítanak, kitűzték ott saját jelvényeiket.
5 Úgy tűntek föl, mint akik fejszét emelgetnek az erdő sűrű fái között.
6 Faragványait már mind összetörték fejszével és kalapáccsal.
7 Szent helyedet lángba borították, neved hajlékát porig alázták.
8 Azt mondták szívükben: Dúljuk föl őket mindenestül! Isten minden hajlékát fölgyújtották az országban.
9 Jeleket nem látunk, próféta sincs többé, és nincs közöttünk, aki tudná, hogy meddig tart ez.
10 Istenünk, meddig szidalmazhat a sanyargató? Örökké gyalázhatja nevedet az ellenség?
11 Miért tartod vissza kezedet? Vond ki jobbodat kebledből, végezz velük!
12 Mert Isten a királyom kezdettől fogva, aki szabadulást szerez e földön.
13 Te hasítottad ketté hatalmaddal a tengert, te törted össze a tengeri szörnyek fejét.
14 Te zúztad szét a leviátán fejeit és a puszta népének adtad eledelül.
15 Te fakasztottál forrást és patakot, te szárítottál ki bővizű folyókat.
16 Tied a nappal, az éjszaka is a tied. Te formáltad a világító testeket és a napot.
17 Te szabtad meg a föld határait; te szereztél nyarat és telet.
18 Emlékezzél meg erről, URam, mert ellenség szidalmaz, és bolond nép káromolja nevedet.
19 Ne add fenevadaknak galambod lelkét; szegényeid életéről ne feledkezzél meg végképp!
20 Tekints szövetségedre, mert e föld eldugott szögletei is tele vannak erőszakos helyekkel.
21 Ne maradjon szégyenben az elnyomott, dicsérjék nevedet a nyomorultak és szűkölködők!
22 Kelj föl, Istenem, és védd a te ügyedet! Emlékezzél meg a gyalázásról, amellyel naponként illet téged a bolond!
23 Ne felejtkezzél el ellenségeid szaváról és támadóid háborgásáról, amely szüntelen növekszik!



  Zsolt 75:1 [A karmesternek: a „Ne veszíts el” dallamára. Ászáf zsoltára.]
2 Magasztalunk téged, Istenünk, magasztalunk, mert közel van neved, ezt hirdetik csodatetteid.
3 Ha kijelölöm az idejét, én méltányosan ítélek.
4 Ha meginog a föld minden lakójával együtt, én erősítem meg oszlopait. [Szela]
5 A kérkedőknek azt mondom: „Ne kérkedjetek!”, a gonoszoknak pedig, hogy „Ne emeljetek szarvat!”.
6 Ne emeljétek magasra szarvatokat, ne szóljatok megkeményedett nyakkal.
7 Mert nem keletről, nem nyugatról és nem is a puszta felől támad a fölmagasztalás,
8 hanem Isten a bíró, aki az egyiket megalázza, a másikat fölmagasztalja.
9 Mert pohár van az ÚR kezében, tele pezsgő, kevert borral. Ha tölt belőle, ki kell inni, még a seprőjét is ki kell hörpintenie a föld minden gonosztevőjének.
10 Én pedig hirdetem ezt mindörökké, és dicséretet énekelek Jákób Istenének.
11 A gonoszok szarvait mind letördelem, az igaznak szarvai pedig fölmagasztaltatnak.



  Zsolt 76:1 [A karmesternek: húros hangszerre. Ászáf zsoltára.]
2 Ismerik Istent Júdában, nagy az ő neve Izráelben.
3 Mert hajléka van Sálémban, és lakhelye a Sionon.
4 Ott törte össze a tüzes nyilakat, a pajzsot, a kardot és a hadi szerszámokat. [Szela]
5 Ragyogó vagy te, felségesebb, mint a zsákmányt adó hegyek.
6 Kifosztottak lettek a büszke szívűek, álmukat alusszák, és ereje veszett minden hős kezének.
7 A te dorgálásodtól, ó, Jákób Istene, megdermed mind a szekér, mind a ló.
8 Félelmes vagy te, ki állhat meg arcod előtt, amikor haragszol?
9 Ha az egekből kijelented ítéletedet, megretten és elcsöndesedik a föld.
10 Mert fölkel Isten ítéletre, hogy megszabadítsa a föld minden nyomorultját! [Szela]
11 Az emberek iránti harag is dicsőít téged, még ha csak a harag maradékával is övezed fel magad.
12 Tegyetek fogadalmat, és adjátok meg azt Isteneteknek, az ÚRnak! Mindnyájan, akik körülötte lakoztok, hozzatok ajándékot a Rettenetesnek!
13 Mert megtöri a fejedelmek gőgjét, félik őt a föld királyai.



  Zsolt 77:1 [A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.]
2 Szavamat Istenhez emelem, és kiáltok, szavamat Istenhez emelem, hogy figyeljen rám.
3 Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem éjjel is szüntelenül felé tárom, lelkem nem akar vigasztalódni.
4 Istenről emlékezem, és sóhajtozom, róla gondolkodom, és eleped a lelkem. [Szela]
5 Szememet ébren tartod, hánykolódom, de nem tudok megszólalni.
6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
7 Megemlékezem éjjel az énekeimről; szívemben elgondolkodom, és azt kutatja lelkem:
8 vajon örökre elvet-e az Úr, és nem lesz többé jóakarattal?
9 Vajon végképp elfogyott kegyelme? Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?
10 Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten? Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? [Szela]
11 Azt gondoltam: Az az én bajom, hogy a Fölséges jobbja megváltozott.
12 Megemlékezem az ÚR cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról.
13 Elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
14 Istenem, szent a te utad, ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15 Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, megmutattad hatalmadat a népek között.
16 Karoddal megváltottad népedet, Jákób és József fiait. [Szela]
17 Láttak téged a vizek, Istenem, láttak téged a vizek, és megfélemlettek, a mélységek is megrázkódtak.
18 A felhők vizet ontottak, megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak.
19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben, villámaid megvilágosították a mindenséget, megrázkódott és megindult a föld.
20 Utad a tengeren át vezet, ösvényeid a nagy vizeken, és nem látszik lépteid nyoma.
21 Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron kezével.



  Zsolt 78:1 [Ászáf tanítása.] Népem, figyelj tanításomra, fordítsátok fületeket szám beszédeihez!
2 Példabeszédre nyitom számat, rejtett dolgokat szólok a régi időből.
3 Amiket hallottunk és tudunk, amiket atyáink beszéltek el nekünk,
4 nem titkoljuk fiaink elől, a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az ÚR dicséretét, hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett.
5 Mert bizonyságot állított Jákób elé, és törvényt rendelt Izráelben, és megparancsolta atyáinknak, hogy tanítsák meg rájuk fiaikat.
6 Tudja meg azokat a jövő nemzedék, a születendő fiak, és fölnövekedve beszéljék el az ő fiaiknak,
7 hogy Istenbe vessék reménységüket, ne felejtkezzenek el Isten dolgairól, és tartsák meg parancsolatait.
8 Hogy ne legyenek olyanok, mint atyáik: makacs és lázadó nemzedék. Olyan nemzedék, amelynek nem volt szilárd a szíve, és lelke sem volt hű Isten iránt.
9 Mint Efraim fiai, a fegyveres íjászok, akik meghátráltak az ütközet napján.
10 Nem őrizték meg Isten szövetségét, és nem akartak törvénye szerint járni.
11 Sőt elfelejtkeztek tetteiről, csodáiról, amelyeket mutatott nekik.
12 Atyáik előtt csodákat művelt Egyiptom földjén, Cóan mezején.
13 Kettéválasztotta a tengert, és átvitte őket, a vizeket pedig falként állította föl.
14 Nappal felhő által vezette őket, egész éjen át pedig tűz fényével.
15 Sziklákat hasított meg a pusztában, és bőven adott inniuk a mélységes vizekből.
16 Patakokat fakasztott a kősziklából, és folyamok módjára öntötte vizüket.
17 Mégis folyton vétkeztek ellene, és lázadoztak a Felséges ellen a pusztában.
18 Megkísértették Istent a szívükben: kívánságuk szerinti ennivalót kértek.
19 Így szóltak Isten ellen: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában?
20 Íme, megütötte a kősziklát, és víz ömlött, és patakok áradtak; de vajon tud-e kenyeret is adni és húsról gondoskodni népe számára?
21 Meghallotta ezt az ÚR, és megharagudott; tűz gyulladt föl Jákób ellen, és haragra gerjedt Izráel ellen,
22 mert nem hittek Istenben, és nem bíztak segítségében.
23 Akkor parancsolt a felhőknek odafönn, és megnyitotta az ég kapuit.
24 Mannát hullatott rájuk eledelül, és mennyei gabonát adott nekik.
25 Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel küldött nekik eleséget.
26 Megindította a keleti szelet az egekben, és elhozta erejével a déli szelet.
27 Annyi húst hullatott rájuk, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövenye.
28 Táboruk közepén hullatta le őket, a sátraik körül.
29 Ettek, és igen megelégedtek, amit kívántak, azt hozott nekik.
30 Mégsem hagytak föl kívánságaikkal, bár még szájukban volt az étel.
31 Ezért fölgerjedt ellenük Isten haragja, sokakat megölt nagyjaik közül, és levágta Izráel ifjait.
32 Mindezek ellenére újból vétkeztek, és nem hittek csodáinak.
33 Ezért hiábavalóságban hagyta telni napjaikat, éveiket pedig rettegésben.
34 Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek, és Istent keresték.
35 Eszükbe jutott, hogy Isten a kősziklájuk, és a felséges Isten a megváltójuk.
36 És szájukkal hízelegtek, de nyelvükkel hazudoztak neki.
37 Szívük nem volt állhatatos iránta, és nem voltak hűségesek szövetségéhez.
38 Pedig ő irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem engedi fölgerjedni indulatát.
39 Megemlékezik arról, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, amely nem tér vissza.
40 Hányszor lázongtak ellene a pusztában, hányszor okoztak neki fájdalmat a kietlenben!
41 Újra és újra kísértették Istent, ingerelték Izráel szentjét.
42 Nem emlékeztek meg az ő kezéről, sem arról a napról, amelyen megváltotta őket a nyomorgatótól,
43 amikor jeleket tett Egyiptomban és csodákat Cóan mezején.
44 Vérré változtatta folyóikat, nem ihattak patakjaikból.
45 Bogarakat bocsátott rájuk, amelyek emésztették őket, és békákat, amelyek pusztították őket.
46 Termésüket a cserebogárnak adta, munkájuk gyümölcsét a sáskának.
47 Szőlőjüket jégesővel pusztította el, fügefáikat ónos esővel.
48 Odavetette marháikat a jégesőnek, jószágukat pedig a mennyköveknek.
49 Rájuk bocsátotta haragja tüzét, mérgét, búsulását és a szorongattatást: a gonosz angyalok seregét.
50 Utat tört haragjának, és nem óvta meg lelküket a haláltól, életüket döghalálnak vetette.
51 Megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, a férfierő zsengéjét Hám sátraiban.
52 Elindította népét, mint juhokat, és vezette, mint nyájat a pusztában.
53 Biztonságban vezette őket, és nem féltek, ellenségeiket pedig elborította a tenger.
54 Bevitte őket szent határába, arra a hegyre, amelyet jobbjával szerzett.
55 Népeket űzött ki előlük, elosztotta nekik az örökséget sorsvetéssel, és letelepítette sátraikban Izráel törzseit.
56 De ők megkísértették a magasságos Istent, lázongtak ellene, és nem őrizték meg intelmeit.
57 Elfordultak, és hűtlenek lettek, mint atyáik, átfordultak, mint a csalfa íj.
58 Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.
59 Mikor Isten meghallotta ezt, fölgerjedt, és nagyon megutálta Izráelt.
60 Elvetette magától silói hajlékát, a sátrat, amelyben az emberek között lakott.
61 Sőt fogságra adta erejét, ékességét pedig ellenség kezébe.
62 Népét a fegyvernek szolgáltatta ki, fölgerjedt öröksége ellen.
63 Ifjait tűz emésztette meg, és szűzei nászdal nélkül maradtak.
64 Papjai fegyver által hullottak el, és özvegyei nem sirathattak.
65 Akkor, mint aki addig aludt, fölserkent az Úr, mint egy bortól vigadozó hős,
66 és visszaverte ellenségeit, és örök gyalázatot hozott rájuk.
67 De megutálta József sátrát, és nem választotta Efraim törzsét,
68 hanem Júda törzsét választotta, Sion hegyét, amelyet szeret.
69 Fölépítette szent helyét, mint egy magaslatot, mint a földet, melynek örök alapot vetett.
70 Kiválasztotta szolgáját, Dávidot, és elhozta a juhok aklaiból.
71 A szoptatós juhok mellől hozta el, hogy legeltesse Jákóbot, az ő népét és Izráelt, az ő örökségét.
72 És szívének tökéletessége szerint legeltette őket, és bölcs kezével vezette őket.



  Zsolt 79:1 [Ászáf zsoltára.] Istenem! Pogányok hatoltak be örökségedbe, megfertőzték szent templomodat, Jeruzsálemet romhalmazzá tették.
2 Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, kegyeseid húsát a föld vadjainak.
3 Úgy ontották vérüket Jeruzsálem körül, mint a vizet, és nem volt, aki eltemette volna őket.
4 Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, csúfságul és nevetségül a körülöttünk lakóknak.
5 Meddig haragszol még, URam, szüntelen? Meddig lángol féltő szerelmed, mint a tűz?
6 Öntsd ki haragodat a pogányokra, akik nem ismernek téged, és az országokra, amelyek nem hívják segítségül nevedet!
7 Mert megemésztették Jákóbot, és hajlékát elpusztították.
8 Ne emlékezzél meg elődeink vétkéről a mi rovásunkra, siess elénk irgalmasságoddal, mert nagyon megnyomorodtunk!
9 Neved dicsőségéért segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, ments meg minket, és bocsásd meg vétkeinket nevedért!
10 Miért mondják a pogányok: Hol van az ő Istenük? Legyen nyilvánvaló előttünk, hogy szemünk láttára bosszút állsz a pogányokon szolgáid kiontott véréért!
11 Jusson eléd a foglyok sóhajtozása, tartsd meg a halálra szántakat karod hatalmával!
12 Fizess meg hétszeresen szomszédainknak a gyalázatért, amellyel téged illettek, Uram!
13 Mi pedig, a te néped és legelőd nyája, hálát adunk neked mindörökké, s nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicséretedet!



  Zsolt 80:1 [A karmesternek: „A liliomok” dallamára. Intelem, Ászáf zsoltára.]
2 Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki Józsefet mint juhnyájat vezeted. Te, aki kerúbokon ülsz, jelenj meg fényeddel!
3 Efraim, Benjámin és Manassé előtt támaszd föl hatalmadat, és jöjj el, hogy megszabadíts minket!
4 Istenem, állíts helyre minket, és ragyogtasd ránk arcodat, hogy megszabaduljunk!
5 Seregek URa, Istene, meddig haragszol néped könyörgésére?
6 Könnyhullatás kenyerével eteted és könnyhullatás árjával itatod őket.
7 Vita tárgyává tettél minket szomszédaink között, ellenségeink csúfolódnak rajtunk.
8 Seregek Istene, állíts helyre minket, ragyogtasd ránk arcodat, hogy megszabaduljunk!
9 Egy szőlőtőt hoztál ki Egyiptomból; kiűzted a népeket, és elültetted azt.
10 Helyét elegyengetted előtte, gyökeret eresztett, és ellepte a földet.
11 Hegyeket takart el az árnyéka, és vesszői olyanok lettek, mint termetes cédrusfák.
12 Indáit a tengerig eresztette, hajtásait a folyamig.
13 Miért rontottad le kerítését, hogy minden járókelő szaggathasson róla?
14 Pusztítja azt a vaddisznó, és lelegeli a mezei vad.
15 Ó, Seregek Istene! Kérlek, térj vissza hozzánk, tekints alá az egekből, lásd és vedd gondjaidba e szőlőtőt!
16 És a csemetét is, amelyet jobbod ültetett, a fiút, akit fölneveltél!
17 Mert megégett a tűzben, levágták. Vesszenek el arcod haragjától!
18 Legyen kezed a férfival, jobbod azzal az emberfiával, akit fölneveltél magadnak,
19 és mi nem térünk el tőled! Eleveníts meg minket, és mi imádjuk nevedet.
20 Seregek URa, Istene! Állíts helyre minket! Ragyogtasd ránk arcodat, hogy megszabaduljunk!



  Zsolt 81:1 [A karmesternek: „A szőlőtaposók” dallamára. Ászáfé.]
2 Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek, ujjongjatok Jákób Istenének!
3 Dalt zengjetek, és dobot pergessetek, gyönyörű hárfát, citerával együtt.
4 Fújjatok kürtöt újholdkor, holdtöltekor is, ünnepünk napján!
5 Mert elvégzett dolog ez Izráelnél, Jákób Istenének rendelkezése.
6 Bizonyságul adta Józsefnek, amikor Egyiptom ellen indult. Olyan nyelvet hallottam ott, amelyet nem ismertem:
7 Levettem válláról a terhet, keze megmenekült a kosártól.
8 Segítségül hívtál a nyomorúságban, és én megszabadítottalak téged. Feleltem neked a mennydörgés rejtekéből, megpróbáltalak Meríbá vizénél. [Szela]
9 Hallgass meg, népem, hadd intselek! Ó, Izráel, bárcsak meghallgatnál engem!
10 Ne legyen nálad idegen isten, és idegen isten előtt ne hajolj meg!
11 Én, az ÚR vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm azt!
12 De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem.
13 Ezért meghagytam őket szívük keménységében, hadd járjanak saját tanácsuk szerint.
14 Ó, ha népem hallgatna rám, és Izráel az én utaimon járna!
15 Rögtön megaláznám ellenségeit, és szorongatói ellen fordítanám kezem.
16 Az ÚR gyűlölői hízelegnének neki, és bűnhődésük ideje örökké tartana.
17 Téged pedig megelégítenélek a búza javával és sziklából folyó mézzel lakatnálak jól!



  Zsolt 82:1 [Ászáf zsoltára.] Isten elfoglalta a helyét az ő gyülekezetében, ítéletet tart az istenek között.
2 Meddig ítéltek még hamisan, és pártoljátok a gonoszokat? [Szela]
3 Védelmezzétek a szegények és árvák jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és elnyomottnak!
4 Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt, szabadítsátok ki a gonoszok kezéből!
5 Nem tudnak, nem értenek semmit, sötétségben járnak. A földnek minden alapja inog.
6 Én mondtam: istenek vagytok ti, és a Felséges fiai vagytok ti mindnyájan.
7 Mindazonáltal úgy haltok meg, mint a közember, és úgy hullotok el, mint bármelyik főember.
8 Kelj föl, Istenem, ítéld meg a földet, mert minden nép a te örökséged.



  Zsolt 83:1 [Ének. Ászáf zsoltára.]
2 Istenem, ne maradj veszteg, ne hallgass, ó, Istenem, ne légy tétlen!
3 Mert íme, háborognak ellenségeid, és gyűlölőid fölemelik fejüket.
4 Néped ellen ravasz terveket szőnek, és tanácskoznak védenceid ellen.
5 Azt mondják: Gyertek, veszítsük el őket, hogy megszűnjön e nép, és ne emlegessék többé Izráel nevét!
6 Együtt, egy szívvel tanácskoztak, szövetséget kötöttek ellened:
7 az edómiak sátrai és az izmáeliek, a móábiak és a hagriak,
8 Gebál, Ammón és Amálék, Filisztea Tírusz lakóival együtt.
9 Asszíria is szövetkezett velük, segítőjévé lettek Lót fiainak. [Szela]
10 Úgy bánj velük, mint Midjánnal, mint Siserával, mint Jábinnal a Kísón- pataknál;
11 akik elvesztek Éndórnál, és a föld trágyájává lettek.
12 Tedd őket és előkelőiket olyanná, mint Órebet és Zeébet, mint Zebahot és Calmunnát minden fejedelmükkel együtt,
13 akik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak Isten hajlékát!
14 Istenem! Tedd őket olyanná, amilyen a forgószél és amilyen a szélfútta polyva.
15 Ahogyan a tűz fölgyújtja az erdőt, és a láng fölégeti a hegyeket,
16 úgy kergesd őket szélvészeddel, és úgy rettentsd őket forgószeleddel!
17 Borítsd be arcukat gyalázattal, hogy keressék, URam, a te nevedet!
18 Szégyenüljenek meg, és rettenjenek el örökre, piruljanak és pusztuljanak el!
19 Tudják meg, hogy te, akinek ÚR a neve, egyedül te vagy felséges Isten az egész földön!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm! :-)